A D&G utolsó, 2012-es tavaszi kollekciójára a selyemsálak,
egyenes nadrágok, testhez simuló, derékban megkötött ruhák jellemzők. A D&G-t 12 éve indították el, azonban a most megmaradó Dolce & Gabbana
nevű márkájukkal már korábban is sikert arattak.
1984-ben egy
tehetségkutató műsor keretében mutatták be első női kollekciójukat, ahol
a virágmintákba öltöztetett modellek miatt figyeltek fel rájuk, ugyanis
ruháik nem eltakarták a női alak szépségeit, hanem megmutatták azokat.
A D&G
csupán, mint márkanév szűnik meg, ugyanis a hétköznapibb stílushoz illő
farmerek és trikók elvileg fellelhetőek maradnak az árukészletükben.
Stefano a következőket nyilatkozta a márka felfüggesztésével
kapcsolatban: „Jövőre 50 éves leszek, nincs már mit veszítenem. Azt
akarom, hogy a halálom után elég legyen ránézni a képre, hogy
felismerjék a kreációimat”.
D&G 2012
Dolce és Gabbana talán
még soha nem tervezett ilyen egységes kollekciót, mint a mostani. A legfőbb anyag a könnyed selyem lett, mellyel a
feltűnőséget és az eleganciát a legfelsőbb határokig fokozták. Anyáink
selyemsáljait és -kendőit idézik, ezzel klasszikussá, örökbecsűvé tették
az utolsó D&G kreációkat.
Az arany, tengerkék, égszínkék, vörös,
citrom, narancs, lila, fűzöld, olajzöld színek kavalkádja mediterrán és
romantikus hangulatba öltöztette a milánói divathét kifutóját. A
barokk főúri viseletre, udvari selyemtapéták mintájára emlékeztető
kelmék rafinált megkötési-csomózási technikái még dögösebbé teszik
ezeket a ruhadarabokat. Remek választásnak bizonyult a színes selyem, mert lehet divatos tengerparti viselet, de hordható a városban is.
Vállak és lábak villantása kötelező 2012-ben
A nőies formavilágból nem hiányoztak a
méretes szalmakalapok, a selyem mini- és többrétegű ruhák, ingek,
tunikák, sortok, nadrágok, blézerek, könnyű kardigánok és pulóverek
mellett az aranyszínű kiegészítők- karkötők, fülbevalók,
táskák, napszemüvegek. A divatshow fináléjában pedig a felvonultatott
maxiruhák mellett a boka felett kötős platform/capri szandálok is
roppant tetszetősek.
Ha te is szeretnél szeretteidnek,
üzleti partnereidnek exkluzív, kézzel festett selyemkendőt, selyemsálat
ajándékozni, látogasd meg webáruházunkat, vagy keress bizalommal a 20/515-8074-es telefonszámon, vagy redd fel kérdéseidet a rendeles@silkyway.hu.hu e-mailcímen.
Az oldalunkon látható alkotások egyedi, kézzel készült, saját tervezésű darabok. Bármely termék rendelhető más méretben, monogrammal, színekkel, egymással kombinálva, áttervezve. Ideális céges ajándék, vagy meglepetés ajándék szeretteinknek születésnapra, névnapra, nőnapra, Anyák napjára esküvőre, évfordulóra, Húsvétra, Karácsonyra, vagy ahogy kedvünk tartja.
Az oldalunkon látható alkotások egyedi, kézzel készült, saját tervezésű darabok. Bármely termék rendelhető más méretben, monogrammal, színekkel, egymással kombinálva, áttervezve. Ideális céges ajándék, vagy meglepetés ajándék szeretteinknek születésnapra, névnapra, nőnapra, Anyák napjára esküvőre, évfordulóra, Húsvétra, Karácsonyra, vagy ahogy kedvünk tartja.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése